Most érdemes felújítani az otthonunkat – Otthonfelújítási támogatás

2021. május 9.



2021 januárjától az állami otthonteremtési program az otthonfelújítási támogatással bővült, amely igénybe vehető felújításokra és villanyszerelési munkálatokra is. Az Otthonfelújítási támogatás lényege, hogy az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt az alábbiak szerint:

  • azok számára, akik gyermeket nevelnek,
  • akár a felújítási költségek 50%-áig, de maximum 3 millió forintig.

Ki igényelheti az Otthonfelújítási támogatást?

Azon szülők vehetik igénybe a maximum 3 millió forint támogatást, akik legalább egy, 25 évesnél nem idősebb gyereket nevelnek, ideértve a 12 hétnél idősebb magzatot is. A családok mellett élettársi kapcsolatban élők és egyedülálló szülők is igényelhetik a támogatást.

Az igénylő családnak legalább egy éve a támogatással érintett lakásban kell élnie. Ez alól kivételt jelent:

  • a magzat és az egy évnél nem régebben született gyermek,
  • a lakás tulajdonjogának megszerzésére egy éven belül került sor.

Az ingatlanhoz kapcsolódó feltétel, hogy az igénylő(k)nek a támogatással érintett lakásban együttesen legalább 50%-os mértékű, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie.

Az igénylőnek vagy (pl. együtt élő házastársak, élettársak esetében együttes igénylés esetén legalább az egyiküknek) rendelkezniük kell legalább egy év társadalombiztosítási jogviszonnyal.

Emellett, az igénylő köztartozása nem haladhatja meg az 5.000 Ft-ot.

Mi számít felújításnak az Otthonfelújítási támogatás keretében?

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső, illetve külső hálózatának kiépítése vagy cseréje,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
  • fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • épület szigetelése, ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • külső nyílászáró beépítése, cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkány, küszöb létesítése, cseréje vagy felújítása,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése,
  • klímaberendezés beépítése, cseréje,
  • napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje,
  • belső tér felújítása, ideértve
    • a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását,
    • a galériaépítést,
    • a belső lépcső kialakítását és cseréjét,
    • a szaniterek beépítését vagy cseréjét,
    • a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét,
    • a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását.
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,
  • kerítés építése,
  • gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,
  • terasz, loggia, erkély, előtető építése,
  • térburkolat, illetve külső lépcső készítése, cseréje,
  • télikert kialakítása,
  • amennyiben az igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül – a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 9. § (10) bekezdésében meghatározott akadálymentesítési munkák,
  • alapozási szerkezet megerősítése,
  • beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje,
  • szabályozott szellőzési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, valamint
  • szennyvíz tisztítására és elhelyezésére szolgáló egyedi szennyvízkezelő berendezés vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárgy telepítése vagy cseréje.

Hogyan igényelhető az Otthonfelújítási támogatás? 

A támogatást a lakáson végzett felújítás befejezését és a számlák kifizetését követően 60 napon belül, de legkésőbb 2022. december 31-ig igényelheti.

A kérelmet a Kincstárhoz kell benyújtani, a kérelemhez a csatolni szükséges:

  • a kivitelezővel kötött vállalkozási szerződést,
  • a 2021. január 1. után kiállított, az anyagköltségről és a munkadíjról szóló számlákat, valamint a kifizetést igazoló dokumentumokat,
  • a gyermekről, illetve az ingatlanról a szükséges igazolásokat, nyilatkozatokat.

A falfűtéshez kapcsolódóan az alábbi cikkünkben olvashatsz bővebben: https://www.mykeeper.hu/padlofutes/

Friss híreinkért, aktuális ajánlatainkért kövesd a Facebook oldalunkat!